Végre jégen
2006.08.28. 11:17
Elkezdhették végre a jeges edzéseket a felnőtt dunaújvárosi jégkorongozók: az Acélbikák mától napi két gyakorlással készülnek az előttük álló jeges feladatokra. Jöttek új próbajátékosok - és sajnos történt egy balszerencsés sérülés is.
 |
Az első érintések |
Hosszú idő után, újra jégen edzhettek a dunaújvárosi felnőtt jégkorongozók: ma reggelre végleg befejeződött a jégkészítés a hokicsarnokban, így délelőtt azonnal el is foglalta természetes játékterét együttesünk. Építkezés - gőzerővel Az Acélbikák gárdája a következő napokban még szárazon és jégen folytatja az edzéseket, tudta meg a nagy napra a csarnokba látogatott DO-tudósító. Mint Vladimir Matejov vezetőedző honlapunk érdeklődésére elmondta, egyre inkább a jeges gyakorlások felé tolódik el a felkészülés: vészes sebességgel közeledik a Magyar Kupa selejtezője, amelyen csapatunk a Ferencváros gárdájával méri majd össze erejét – szeptember 15-én. Addig persze még sok-sok munka vár a csapatra, a vezetőedző szerint a taktikai feladatok közös gyakorlásán kívül az egyéni képzésből is kijut majd a közeljövőben. A cél egyértelműen a játékosok gyorsítása, az új gárda "igazi csapattá építése" lesz. Meccsrevárók A felkészülés persze semmit sem ér felkészülési találkozók nélkül – szerencsére e téren sem kell panaszkodniuk a Bikák játékosainak. Az első edzőmeccsét a szlovák első osztályban szereplő Ruzsinov ellen játssza a csapat, mégpedig augusztus 29-én, vagyis jövő kedden Pozsonyban. A hazai találkozókra sem kell azonban már sokat várni, Mint azt korábban már olvashatták e hasábokon a sportág dunaújvárosi szerelmesei, szeptember 2-án, a walesi Cardiff Devils gárdája ellen korcsolyáznak jégre az Acélbikák, majd két nappal később a szlovák első osztályú Tapolcsány vendégei lesznek. Keretes szerkezet Mint köztudott, idén egy alaposan megfiatalított együttessel vágnak neki a mieink a bajnoki és kupaszezonnak, s az is nyílt titok, hogy a vezetőség hátvéd- és csatárposzton is szeretné még erősíteni a csapatot.
 |
Kapussors (Fotók: a szerző felv.) |
Mint arról már korábban beszámoltunk, a szárazedzéseket már elkezdte a csapattal a szlovák Miroslav Slucko, s az első jeges edzésen két újabb szlovák játékos tűnt fel a mieink között. Mint azt megtudtuk, Marian Molnarról és Peter Foltinról van szó, akik mindketten a szlovák elsőligás HC Trnava együttesétől érkeztek csapatunkhoz Amennyiben megfelelnek a próbajátékon, úgy Molnar az Acélbikák védelmében, míg Foltin a csatársorban jelenthet komoly erősítést. Védőre egyébként már csak azért is nagy szüksége lenne a csapatnak, mert az előző héten súlyos sérülés érte Hegyi Ádámot: csapatunk tehetséges bekkje az egymás közti focizás közben szenvedett keresztszalag-szakadást – így rá minimum három hónapig, de várhatóan fél évig nem számíthat a csapat vezetése.
|