Ördögi lecke
2006.09.06. 18:35
Harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a városunkban edzőtáborozó Cardiff Devils hokicsapata: a walesi ördögök tegnap este 4-1 arányban győzték le a magyar ligaválogatottat a jégcsarnokban.
Magyar Ligaválogatott – Cardiff Devils 1-4 (0-2, 0-1, 1-1) |
A ligaválogatott gólszerzője: Németh. |
 |
Voth (elöl) most kettőt vágott |
Az Alba Volán elleni vereséget, illetve a DAB-Extra.hu együttese ellen kiharcolt döntetlent követően újabb mérkőzés várt tegnap este a Dunaújvárosban edzőtáborozó Cardiff Devils gárdájára – a walesi alakulat a magyar ligaválogatott ellen korcsolyázhatott jégre a jégcsarnokban. Dupla ördögi öröm A magyar ligaválogatottban nem léptek pályára a honi mezőny legjobbjai, valamint a DAB játékosai is hiányoztak a keretből – így a fiatal magyar gárda ellen egyértelműen a walesi csapat számított a meccs esélyesének. A Cardiff ezúttal már teljes létszámú együttese nem is bízott semmit a véletlenre: az első perctől az utolsóig bizonyította, hogy képesek sokkalta jobb játékra is, mint azt korábban láthattuk tőlük. A ligaválogatott ellen ugyanis valósággal brillíroztak az ördögök, akik közül ezúttal kiemelkedett az első harmadban két gólt jegyző Voth (aki, emlékszünk, a DAB elleni mérkőzésen sorozatos kiállításaival került be a jegyzőkönyvbe). Emellett még számtalan helyzetet is kialakítottak a vendégek a magyar kapu előtt, s ha Hetényi nem véd remekül, már az első játékrészben végleg eldönthették volna a találkozót (0-2). Csak szépségtapaszra futotta Így azonban várni kellett a második játékrészig, melyben a mieink ellen kétszer eredményes Smith növelte tovább az Ördögök vezetését.
 |
Ördöge van! (Fotók: DO-archív) |
Mivel viszont a ligacsapatnak továbbra is csak felvillanásokra futotta az erejéből, a második húsz percet követően már biztosnak látszott, hogy ezúttal a walesi gárda hagyja majd el győztesen a jeget (0-3). Ugyan a harmadik játékrész elején még a Volános ifisor összehozott egy szépítő találatot (Kóger passzából Németh talált a walesi kapuba), de nem sokkal később Cowley visszaállította a két gárda közti háromgólos különbséget (1-4). És ezt a találkozó végéig könnyedén meg tudták őrizni a vendégek – így végül a tengerentúli légiósokkal bőven pettyezett, a brit elitligában vitézkedő együttesnek egy vereség és egy döntetlen mellett sikerült egy győzelmet is aratni a magyarországi túrán. Tegyük a kezünket a szívünkre: magyar szemmel sem rossz mérleg.
|