Nem hibázhatunk
2007.01.29. 20:21
A Fradi elleni idegőrlő csata után sem lazíthatnak a DAB.Extra.hu hokisai: együttesünk kedden este hat órától újabb mérkőzést játszik – ezúttal hazai jégen, a Titánok ellen. A cél most sem lehet más, mint a győzelem kivívása.
|
Csatára fel - drukkoljon mindenki! (Fotó: DO-archív) |
Mint azt hasábjainkon már olvashatták, hatalmas csatában, büntetőkkel, de tovább gyarapította győzelmeinek számát a DAB.Extra.hu hokicsapata tegnap este a Ferencváros ellenében. Ez azért volt rendkívül fontos, mert így továbbra is komoly esélye van csapatunknak arra, hogy megnyerje a bajnoki középszakaszt, s a harmadik helyről várhassa a bajnoki rájátszás kezdetét. Menni, lőni Ehhez a következő lépést kedden este hat órától tehetik meg az Acélbikák, s a papírforma szerint nem is jelenthet komoly gondot a siker elérése. A mieink ugyanis a Titánok gárdáját fogadják holnap este a jégcsarnokban, s az idei szezonban ez rendre a fiatal fehérvári csapatnak jelentett rosszat. A két csapat idei összes mérkőzését megnyerték ugyanis a DAB hokisai, akik ezúttal sem készülnek másra. Erről, valamint várakozásairól, s az összeállítás esetleges változásairól Vladimir Matejov vezetőedző számolt be a DO-nak: - Csakúgy, mint az elmúlt mérkőzéseinken, ezúttal sem várhatok mást, mint a három pont megszerzését. A Ferencváros ellen négy gólt lőttünk idegenben, ami nem mondható rossznak, ugyanakkor négy gólt kaptunk is, s ez bizony a védekezés kritikája is. Éppen ezért azt várom még, hogy védekezésben előrébb kell lépnünk, valamint egyszerűsítenünk is kell a játékunkat, ugyanis sokszor azért nem tudunk helyzetbe kerülni, mert rendre a nehezebb megoldásokat választjuk az egyszerűbb, ráadásul hatékonyabb és veszélyesebb döntések helyett. Egy cselsorozat helyett érdemesebb lövéssel próbálkozni – röviden ennyi. Változtatva akár Vladimir Matejov kérdésünkre kifejtette: a fenti "egyszerűsítés" jegyében és mellett jóval többet vár az első sortól is, így elképzelhető, hogy változások is lesznek az összeállításban holnap – ez még attól is függ, hogy Erdősi Péter hosszú sérülése után tudja-e vállalni a játékot. A vezetőedző érdeklődésünkre elmondta: Erdősi szereplése mellett kérdéses még Missoundou és Jobb játéka is – s nehezíti a helyzetet, hogy az utóbbi hetekben jó formát mutatott Mekler sérülés miatt biztosan nem állhat a csapat rendelkezésére. Ezzel együtt a célunk természetesen a győzelem megszerzése, fogalmaz lakonikus tömörséggel a DO-nak Véladimir Matejov: – A középszakasz utolsó hazai tétmeccsén jó játékkal, magabiztos győzelemmel szeretnénk kirukkolni szurkolóinknak – és persze nagyon reméljük, hogy újabb lépést teszünk a középszakasz megnyerése felé.
|